A távolságtartó szülő
A távolságtartó szülő a gyermek érzelmeit elbagatellizálja, nem tartja fontosnak. Azt szeretné, hogy a gyermek negatív érzelmei, helytelen viselkedése a lehető leghamarabb szűnjenek meg.
A távolságtartó szülő
Kifigurázza vagy figyelmen kívül hagyja a gyerek érzéseit. Kevés érdeklődést mutat a gyermek kommunikációja iránt. Nem figyel sem a saját, sem pedig a mások érzéseire sem, mivel nem tud mit kezdeni azokkal. Attól fél, hogyha szabadjára engedi az érzelmeit, akkor elveszíti az irányítást nem csak az érzelmei, de saját maga felett is. A gyermeke negatív érzelmeitől megriad, elbizonytalanodik, vagy épp megbántódik miattuk. A gyermek érzelmeit állandó, megváltoztathatatlan tulajdonságokként kezeli. Nem foglalkozik a problémamegoldással, úgy gondolja, a problémákat majd az idő megoldja. A gyermek negatív érzelmeit a kiváltó helyzet lekicsinylésével oldja meg.
A távolságtartó szülő, ha gyermeke kiborul, akaratos, ellenszegül vagy épp hisztizik, megbántódik, szégyenli magát a környezete előtt, hogy gyermeke milyen kínos helyzetbe hozta, gyakran megvető arccal és stílussal beszél vele ilyenkor. Dühtől eltorzult arccal, sziszegő hangon (hiszen ordítani nem fog, mit szólnának ehhez mások?) közli, hogy ez a viselkedés tűrhetetlen és elfogadhatatlan. Ezzel teremt távolságot önmaga és a gyerek között. Nem az érzelmekkel, hanem a viselkedéssel és
a környezet reakciójával foglalkozik. Mintha neki semmi köze sem lenne ahhoz, hogyan viselkedik gyermeke.
A távolságtartó szülők, noha meglehetősen aktívan élik a családi életüket, mégsem kötődnek túlságosan a gyermekükhöz. Nevelésük gyakorlatilag üzemszerű, a családi élet időbeosztására, megszervezésére épül. Mindent előre megtervezni, időre megcsinálni. Valójában jó természetűek, a gyerekeiket is szeretik a maguk módján, de valahogy mégis egyfajta távolságból. Kedvesek, nyitottak, segítőkészek, de hidegek. Ha a gyermeke viselkedésén érződik, hogy érzelmileg hiányzik neki valami (és azt a távolságtartó szülő fel is fogja, megérti), a helyzetet úgy oldja meg, hogy lekicsinyli az érzelem fontosságát. Képes a mély érzelmekre, az érzelmi kötődésekre, csak épp kifejezni nem tudja azokat.
Mértékletes, gyakran zárkózott, érzelmeit mindig kordában tartja, és ezt várja el gyermekeitől is. Otthonosabban mozognak a tettek, mint az érzelmek kinyilvánításának terén. Nagyon jó tervezők, szervezők, beszerzők, gyakran ők a szülői munkaközösségek vezetői. A feladatokkal ugyanis könnyebben megbirkózik, mint az érzelmi megnyilvánulásokkal. Így talál utat a gyerekeihez is. A családi élettel járó feladatokon keresztül képes kapcsolatot teremteni a gyerekekkel, de ha nincs program, feladat, csak beszélgetni, meghallgatni kellene a gyereket, esetleg válaszolnia a gyermek érzelmi életében kialakult problémáira, nos…ott megáll a tudománya.
Külső szemlélő számára úgy tűnik, a távolságtartó szülő családjában, gyermekeivel minden rendben. Hiszen csinosak, jól öltözöttek, tiszták, rendszeresen vannak programjaik, tehát időt is tölt a gyerekeivel, ám még sincs minden rendben. Mert belül, a gyerekekben az érzelmi útmutatás hiányában vagy üresség, vagy óriási káosz uralkodik. A gyerekek nem azt tanulják meg, hogyan oldjanak meg egy konkrét problémát, csak annyit, hogy az érzelmeket vissza kell fojtani. De amikor mégis képtelenek rá, és elszabadulnak az érzelmeik, akkor az eredmény igencsak viharos lehet. A távolságtartó szülők gyermekei vagy nagyon jól viselkednek vagy minden átmenet nélkül csapkodnak, ordítanak, kiborulnak.
A távolságtartó szülők gyerekei nincsenek is tisztábban azzal, hogy szüleik távolságtartóak. Hiszen gondoskodtak róluk, mindent megkaptak, olyan jólelkűek a szüleik. Erősek, sziklaszilárdak. Az érzelmi beszűkülést, hozzáférhetetlenséget vagy csak felnőttkorukban, vagy soha sem veszik észre.
A távolságtartó szülő bár érzelmileg hozzáférhetetlennek tűnik, vannak érzései. Nagyon szeretik gyermeküket, bármire képesek lennének értük, a végtelenségig gondoskodóak, figyelnek a család dolgaira. A gyerekeik mégsem tudnak hozzájuk igazán kapcsolódni.
A távolságtartó nincs tudatában annak, hogy távolságtartó. Nem látja, hogy hibát követne el. Jó szülőnek tartja magát, hiszen mennyi mindent megtesz a családja érdekében. Gyerekük azt tanulja meg, hogy ha valami baja van, azt vagy temesse el magában, vagy oldja meg egyedül, mert csak saját magának köszönheti.
Bár a távolságtartó szülő minden erejével azon van, hogy érzelmeit kordában tartsa, előfordul, hogy indulatait képtelen kordában tartani. Ilyenkor a tekintélyelvű szülőhöz hasonlít a leginkább. Féktelen harag, ordítás, megfélemlítés. Aztán lehiggadnak, de nem kérnek bocsánatot, nem éreznek lelkiismeret furdalást, nem gondolják úgy, hogy ezzel kárt okoznának a gyermekükben.
A távolságtartók ugyanakkor rendkívül érzékenyek a kritikára, egész egyszerűen képtelenek elviselni azt. Nem gondolkoznak el azon, vajon a kritikai észrevételnek van-e igazságalapja, egész egyszerűen megbántódnak. A kritika azért is érinti őket mélyen, mert a látszatra és a külsőségekre nagyon adnak.