Magasra tett mérce

Sok szülő túl magasra teszi a mércét gyermekével kapcsolatban, és túl magasak az elvárásai a gyerekkel szemben. Hagyni kell a gyereket hibázni is, de csak a korának és képességeinek megfelelő feladatok és viselkedés kapcsán! Mert nem csak azzal ássuk alá a gyermek önbizalmát, ha mindent megcsinálunk helyette, hanem azzal is, ha nem a korának, képességeinek megfelelő elvárásaink vannak. A hibáiból csak akkor tud hatékonyan tanulni a gyermek, ha utána, képes meg is oldani a problémát.
Túl nagy elvárások
Minden gyermek más és más, hogy ezzel a népszerű közhellyel, ám egyben nagy igazsággal kezdjek. Így, minden gyermek fejlődési üteme és képességei is mások. Nincs az a gyerek, aki a nagykönyvben megírtak szerint, percre pontosan fejlődik. Ezért, amikor arról beszélek, hogy a gyermek korának és képességeinek megfelelő elvárásaid legyenek, azt kérlek mindig a saját gyermeked, gyermekeid éppen aktuális fejlettségével, képességeivel helyettesítsd be. De nagy általánosságban, a lelki fejlődésnek, a következő szakaszai vannak.
• orális szakasz: csecsemőkortól körülbelül két éves korig tart. A szükségletek,
evés, ivás, szinte azonnali kielégítéséről szól. Tudja, hogy van egy „felsőbb
személy”, az anya, aki ebben segítségére van, akire rá van utalva. Sírással jelzi
a gyermek, ha szeretne valamit. Megjelenik a forgás egyik oldalról a másikra, a
kúszás, mászás, felülés, felállás és végül, a járás. Lassan, lassan kialakul a saját
„énje”, megtanulja, hogy ő egy önálló személyiség. Különbséget tud tenni
személyek és tárgyak között.
• anális szakasz: körülbelül két-hároméves kor között. Ez az időszak a
szobatisztaság kialakulásáról szól, amikor megtanulja a gyermek tudatosan
visszatartani és szabályozni a kakit, pisit. Ez a dackorszak ideje is, amikor
ráébred az akaratára és azt, mindenáron használni is akarja. Már képes várni is
a szükségletei kielégítésére, noha ezt nem teszi szívesen. De már, képes lenne
a késleltetésre.
• Mágikus – ödipális szakasz: körülbelül hároméves korban kezdődik és kb.
hatéves korig tart. Képes a gyermek beilleszkedni közösségbe (óvoda), a
szabályokat elfogadni és betartani. Fantáziája szárnyal, rengeteg mindent elképzel és azt valóságként éli meg. A szülők kérésére szívesen megtesz dolgokat ( nem azért, mert ok-okozati összefüggést látna ).
Hatéves kortól még inkább képesek a gyerekek a szabályok betartására, automatikussá válnak bennük, egyre önállóbbá válnak, egyre több mindenbe bele lehet vonni őket, rájuk lehet bízni. 14 éves kortól képesek a fiatalok felismerni mások hibáit, helytelen viselkedését is, a saját szüleik gyengeségei is egyre nyilvánvalóbbak a számukra, ezzel pedig megindul a kamaszkor.
Tehát látható, hogy kisgyermekkorban a lelkiismeret még nem alakul ki, nem saját lelkiismeretéből fakadóan tesz meg valamit a gyermek, hanem azért, mert szívesen segít a szülőnek, vagy épp az ő kedvében szeretne járni. Később, ez lesz érvényes az óvónénikre és tanítónénikre is. Hogy mit várhatunk el gyermekeinktől, azt három mindennapi példán keresztül mutatom be neked.
Rendrakás
A szülők szerint fontos, a gyerekek szerint nem. Ők jobban szeretnek mindent szanaszét hagyni, őket nem zavarja. A kisebb gyermekeknél mindenképpen különbséget kell tenni aközött, hogy akar-e rendet rakni, avagy tud-e. A gyerekek a földön és a polcon szétszórt tárgyak között jobban tudnak tájékozódni, könnyebben megkeresik azt, amire épp szükségük van. Mert, ami egy felnőttnek szétszórt játékkupac, az a kisgyermekkorban lévő gyereknek a rendszer, a saját rendszere. Tudniillik, a gyerek tökéletesen eligazodik abban, ami a szülő számára a káosz. Azonban, amikor már túl sok minden van elől, akkor bizony már a gyerek is belesüllyed a káoszba. Kisgyermekkorban azonban, hiába mutattuk már meg többször is, mit, hova kell visszapakolni, hogyan kell rendet tenni a szobájában, a gyereknek egyedül nem fog menni. Ha rendet szeretnénk a szobában, nem tehetünk mást, mint segíteni a gyereknek és együtt pakolni. Közben lehet írányítani, kijavítani. Később egyre nagyobb önállóságot hagyni neki a pakolásban, de még mindig ott kell lenni. A gyerekek leginkább utánzással tanulnak. Példamutatás, tudod, nagyon fontos.
Dicsérjük meg a gyereket, amikor együtt rendet raktunk. Az iskolás korú gyermeknek már nincs szüksége a segítségre a rendrakáshoz, tőle már elvárható, hogy önállóan tegye meg. De, időnként rá kell nézni, hogy minden jól
megy-e.
A belülről fakadó igény a rendre csak fiatal korban jön el, addig ne is várjuk, hogy gyerekünket zavarni fogja a rendetlenség. Figyelmeztetni kell, ha eljött az idő, ha túl nagy a rendetlenség, de egy idő után már magára hagyhatjuk a folyamattal. Ugyanez a helyzet a takarítással, a háztartási munkával is.
Öltözködés
Óvodáskorú gyermektől már elvárás, hogy egyedül öltözzön fel, hiszen az oviban, a nagy csoport létszámoknak köszönhetően, az óvónénik már nem tudnak minden gyereket külön-külön felöltöztetni, ha mondjuk ki szeretnének menni az udvarra játszani. Tehát, fontos, hogy óvódáskorú gyermekünk legalább odáig eljusson, hogy megpróbál egyedül felöltözni bizonyos helyzetekben. Ezért bizony, néha-néha otthon hagyni kell, hogy maga próbálkozzon, szülői segítséggel. De, ha reggel indultok dolgozni, oviba akkor jó tanácsként mondom, inkább te öltöztesd fel a gyereket. Megmenekültök a kapkodástól, türelmetlenségtől, ingerültségtől. Nyugodtan, higgadtan indulhattok el. Más esetekben, amikor nem kell időre menni, hagyd, hogy próbálkozzon. Te válaszd ki a ruhákat, dönthet, hogy a kék vagy a piros pólót kéri, de jobb, ha ebbe sem mentek bele. Az évszaknak megfelelő ruházat kiválasztását nem bízhatod egy óvodáskorú, de még egy kisiskolás korúra sem, mert még nem érett arra, hogy előre felmérje az ok-okozati összefüggéseket, miszerint, meg fog fázni…
Később, amikor már képes a gyerek egyedül felöltözni, akkor is jelen kell lennie a szülőnek. Ha pedig még nagyobb lesz a gyermek, már elég leellenőrizni a ruha választást és a felöltözés sikerességét, de még ekkor is (kb. tízévesen) ellenőrizni kell.
Segítség a háztartásban
A gyerekeket nem kell kiszolgálni. Ők is a családhoz tartoznak, nyugodtan kivehetik a részüket a hétköznapi tennivalókban is. Ráadásul kisebb korban még nagy-nagy élvezettel teszik ezt, hiszen együtt lehetnek közben anyával, apával, olyan felnőttes dolgokat tehetnek. Mindeközben megtanulhatják, hogy egy családban -jobb esetben- mindenkinek van valami feladata. Óvódáskorú gyermekünket is bevehetjük az asztal megterítésének feladatába, az evőeszközöket biztosan ki tudja pakolni. Evés után ők is képesek kivinni maguk után a tányért a mosogatóba. A lényeg itt is, hogy ne hagyjuk magukra őket, a szülő legyen velük, irányítsa őket. Később, kisiskoláskorban már lehetnek olyan feladatai, amit akár magára hagyva is képes megoldani. De addig, mindig mellettük, a közelükben kell lenni.