A megengedő szülő

A gyermek viselkedését legfőképpen a szülő hozzáállása, példamutatása, nevelési stílusa határozza meg. Mindenképpen hatást gyakorol a gyermekre, bármelyik szülő típusba is tartozzon. Ebben a cikkben, a megengedő szülő ismertetőjegyeiről lesz szó.

A Megengedő Szülő
Minimális befolyást gyakorol gyermekére. Mindenben hagyja kibontakozni, úgy,
ahogy azt a gyerek akarja. A gyerek minden érzelmét, legyen az pozitív vagy akár
negatív, elfogadja és nem kíván rajta változtatni sem. A gyerek negatív érzelmeire
vigasztalással reagál, ami nem is lenne probléma, azonban a negatív érzelem
feldolgozására, kezelésére, a problémák megoldására nem ad útmutatást, csak
vígasztal. Az a szent meggyőződés vezérli, hogy a negatív érzelmeket meg kell élni,
más teendő nincs azokkal. Nagyon kevés az elvárása a gyerek viselkedésével
kapcsolatban, megengedő, nem korlátozó. Így, nincsenek, vagy alig vannak
szabályok, melyekhez a gyermeknek alkalmazkodnia kellene.
Egy mindennapi példa: Anyuka a bevásárló központban, ötéves kislányával vásárol. A
kislány számára a hatalmas üzlet széles választéka óriási kísértés, a hiszti kirobbanása
nem is várat sokáig magára. Kinéz magának egy babát, amit mindenáron meg akar
vetetni anyukájával. A baba azonban nem olcsó és anyukájánál nincs annyi pénz,
hogy megvegye azt, amit közöl is kislányával. A kislány erre éktelen sírásba,
toporzékolásba, hisztizésbe kezd. Anyukája igyekszik nyugodtan vigasztalni őt és
kitartóan magyarázza, hogy nincs nála pénz. A hiszti persze nem csitul. A bevásárlást
így fejezik be, így is érnek haza. Mi a „baj” ezzel? Anyuka számára, mint megengedő
szülő számára, a probléma nem a gyermek helytelen viselkedése volt, hanem az,
hogy nincs nála elég pénz. Tehát, a babát megvette volna a kislánynak, mert szerinte

az „jár” a gyereknek. Nem a helytelen viselkedésre helyezte a hangsúlyt, nem adott
útmutatást arra nézve, hogyan illik viselkedni egy bevásárló központban, hogyan kell
a csalódottságon úrrá lenni, hogyan kell késleltetni. A gyermek így nem tanulhatta
meg, hogy nem kaphatunk meg mindent, amit szeretnénk, de legalábbis, nem
rögtön. Anyuka a hisztizést megértően kezelte, nem látott benne semmi kifogásolni
valót, hiszen a kisgyerekek ilyenek, majd kinövik. Nem vállalta fel a konfliktus
lehetőségét azzal, hogy azt mondta volna: nem, nem veszem meg a babát, nem ezért
jöttünk. Helyette a „nincs nálam elég pénz” megoldást választotta, ami ugye közel
sem ugyanaz, „mint a nem veszem meg” (hiszen, ha lenne pénzem, megvenném,
tehát, a lehetőség adott egy következő hisztire, hátha akkor már lesz elég pénz
anyunál). A konkrét példán túllépve, tehát nem az a probléma a megengedő
szülővel, hogy adott esetben megvesz gyermekének valamit a boltban, hanem azzal,
hogy nem a gyermek helytelen viselkedésére koncentrál, ami így újra és újra elő fog
fordulni.
A megengedő szülő nem vállalja fel a konfliktusokat, inkább elmenekül, lenyel
dolgokat, sokkal inkább lemond igényeiről, vágyairól, azért, hogy ezzel elkerülje a
vitát, veszekedést, hisztit. Nem tud határokat szabni, inkább a saját határait nyirbálja
meg a békesség kedvéért. Ő alkalmazkodik minden helyzetben a gyermekéhez.
Mindezt addig teszi, míg elfogy az élettere és a gyerek teljesen a fejére nő.
A Megengedő szülő
• Mindent megtesz azért, hogy gyermekét soha ne érje kudarc
• Rendszeresen elvégzi azokat a dolgokat is, amiket a gyermek már képes lenne
elvégezni, ezzel gyakorlatilag rombolja a gyerek önbecsülését, önbizalmát
• Minden helyzetben a gyerek pártját fogja
• Nehezére esik vagy egyenesen képtelen nemet mondani
• Mindenre babusgatással vagy hízelgéssel reagál
• kiszolgálja a gyereket

• A gyerek van nála az első helyen, minden és mindenki más csak utána
következik
• tulajdonképpen „álomvilágba” ringatja a gyereket, mert mindentől
megkíméli és megkönnyíti a dolgát. A gyerek nem tanul meg küzdeni.
• Következetlensége, határok nélkülisége, szabályokhoz nem ragaszkodása
gyakorlatilag egyenes út a gyermek helytelen viselkedéséhez (dac, hiszti,
ellenszegülés, tiszteletlenség, alkalmazkodási képtelenség)
A megengedő szülő nagyon vágyik gyermeke szeretetére és tiszteletére, de nagyon
sokszor úgy érzi, alkalmatlan arra, hogy kivívja ezeket. Nagyon nehezen viseli tehát,
ha a gyereke elutasító, ellenszegülő vele, és mivel sokszor attól fél, elveszítheti
gyermeke szeretetét, vagy majd mást jobban fog szeretni a gyerek, ezért inkább
enged és folyamatosan a gyerek akarata érvényesül. A baj csak az, hogy pont ezzel a
megengedő viselkedésével veszíti el tiszteletreméltóságát.
Gyakran úgy gondolja, hogy gyermeke túl akaratos, túl okos, túl érett, túl ilyen vagy
olyan, ami miatt ő, mint szülő képtelen az akaratát érvényesíteni, ami miatt
gyakorlatilag behódol a gyereknek. Nem vezetik, sokkal inkább követik a gyereküket.
Aránytalanul sok gonoszkodást, tiszteletlenséget, helytelen viselkedési formákat
fogadnak és tűrnek el. Mert lényegében tehetetlennek érzik magukat, inkább
könyörögnek a gyereknek, hogy csináljanak meg valamit, vagy viselkedjenek
helyesen. Míg a kényeztető szülők egyenrangú félként kezelik gyermeküket, addig a
megengedő szülők alá rendelik magukat csemetéjüknek.

A megengedő szülőknek fel kell vállalniuk az irányítást, a vezetést. Példát kell
mutatniuk gyermeküknek, meg kell tanítaniuk nekik a helyes probléma kezelést,
késleltetést, önuralmat. Fel kell vállalniuk, hogy a játékszabályokat ők alakítják és azt
be is kell tartania a gyereknek. Röviden: muszáj bízniuk magukban!