A gyerek fegyelmezése vagy büntetése?

Nagyon sokszor tapasztalom, hogy a szülők nem tesznek különbséget fegyelmezés
és büntetés között. Pedig nagyon nem mindegy, hogy a kettő közül, melyiket
alkalmazzuk.

A fegyelmezés valójában tanítás, irányítás. Valamely helytelen viselkedés,
magatartásforma korrekciója, helyes irányba terelése. Ezzel szemben a büntetés a
nemkívánatos, negatív cselekedetet valamilyen – gyakran eltúlzott – kellemetlen
következménnyel sújtja. És bár az nagyon fontos, hogy gyermekeink megtanulják, a
tetteiknek következményei vannak, de a büntetés nem lehet következmény. Ugyanis,
abból nem lehet tanulni. Tévhit, hogy lehet.
Sok szülő gondolja úgy, hogy minél súlyosabb a büntetés, annál többet, gyorsabban
tanul belőle a gyerek, és legközelebb kétszer is meg fogja gondolni, hogy máskor
rosszul viselkedjen. A büntetés, a valódi célját tekintve, hatástalan. Mert mire tanítja
a gyereket? Hogy a szülő kérlelhetetlen, gonosz és rosszul viselkedik.
A megbüntetett gyermek nem azon fog gondolkodni, hogy miért kapta a büntetést,
hanem azon, hogy ő mennyire szenved és őt senki sem szereti, senki sem érti meg.
Legközelebb pedig megpróbál még fifikásabb lenni, hogy elkerülje a büntetést. Nem
arra fog törekedni, hogy legközelebb helyesen viselkedjen, hanem azon, hogy hogyan
kerülje el a büntetést! Ez nagyon fontos, mert máris nem a helyes viselkedésen van a
hangsúly, hanem a büntetés elkerülésén. Ebből is látható, hogy nevelési célját
tekintve, miért hatástalan a büntetés. Igen is, nagyon fontos, hogy a gyermek
megtanulja, hogy minden tettének, mondatának, súlya van, s így, következményei is.
De a büntetés, nem következmény, hanem „visszavágás”, csúnyán fogalmazva, nettó
erőfitogtatás….
Például: Egy gyermek, már többszöri felszólítás ellenére sem tesz rendet a

szobájában, a játékai továbbra is szanaszét hevernek a padlón. Anyukája hiába kéri
tőle egyre emeltebb hangon, hogy pakoljon el, ő a füle botját sem mozgatja és
tovább játszik. Mire anya iszonyatosan mérgesen beviharzik és büntet.
– Hányszor szóltam már neked, hogy pakolj el! Nem tetted meg! Egy hétig nem
nézhetsz tévét! ( vagy, az ennél is rosszabb, amikor a cselekedethez képest a
büntetés még inkább eltúlzott, anya szemeteszsákba gyűjti a játékokat és kidobja a
kukába. Ne higgyük, hogy ez a példa csak a fantáziám szüleménye. Jó néhány szülőt
ismerek, aki megtette már ezt! ) A tévézés megvonása (is) eltúlzott reakció, eltúlzott
büntetés. Nincs arányban az elkövetett helytelen viselkedéssel. Ezzel szemben a
fegyelmezés során, a szülő szigorúan ismét rendrakásra szólítja fel a gyermeket, de
nem megy ki a szobából, irányítja őt, hogy mit hova pakoljon és ő maga is besegít a
rendrakásba és eközben elmagyarázhatja azt is, nyugodtan, hogy miért fontos a
rend. Nézzük meg a helyzetet, még egyszer, összefoglalva:
• A helytelen viselkedés: a gyermek nem tett rendet a szobájában
• mi lenne a helyes viselkedés : a gyermek, a szülő kérésére elpakolja a játékait
• büntetés: egy hét tévé megvonás
• fegyelmezés: szigorúan, nyugodtan ismét felszólítani a rendrakásra, ott
maradni bent a szobában és segíteni elpakolni a gyereknek
Azt hiszem, ezen a példán keresztül is érzékelhető a fegyelmezés és a büntetés
közötti különbség. A büntetés megtorol, a fegyelmezés kijavít. A fegyelmezés célja,
hogy a gyermek változását elérjük. A büntetés alkalmazásakor, hogy ennél a példánál
maradjunk, nem tanulhatta meg a gyermek, az elvárt, helyes viselkedést, azaz a
rendrakást. A fegyelmezés során azonban pont ez a célunk, hogy tanítsunk,
neveljünk. És még példát is mutattunk a gyereknek. A cselekedeteink
következményeire is a fegyelmezéssel tudjuk megtanítani gyermekünket. A példánk
alapján, a fegyelmezés során megtanulhatta a gyerek, hogy akkor is rendet kell rakni,
ha úgy teszek, mintha süket lennék (sőt, még azt is megmutatta a szülő, mindezt

hogyan tegye). A büntetés ezzel szemben nem a helytelen viselkedés
következményére tanított (rendetlenség következménye a tévé megvonás), hanem
arra, hogy anyától félni kell, mert ha nem azt teszem, amit mond, akkor „fájdalmat”
okoz nekem… Nagyon nem mindegy…

Mit érünk el a gyereknél a büntetéssel?
• Iszonyú fájdalmat okoz neki a szülő
• Nem tartjuk tiszteletben a gyerek érzéseit
• Helytelen példát mutatunk neki, hiszen a büntetésből nem az elvárt helyes
viselkedést tanulja meg, csak azt, hogy akinek hatalma van, az visszaélhet vele,
joga van fájdalmat okoznia a másiknak
Tulajdonképpen a szülők azt szeretnék, hogy a gyermek alkalmazkodjon.
Alkalmazkodjon a családhoz, az óvodához, iskolához, később a párkapcsolatához,
munkahelyéhez. Alkalmazkodjon a különböző közösségek „játékszabályaihoz”,
miközben azért megőrzi alapvető személyiségét is. Nem egyszerű. Ezért ne várjuk el
gyermekünktől, hogy ez könnyen, gyorsan, ellenállás nélkül menjen. Legyünk vele
türelmesek és adjunk neki időt mindezt megtanulni és megérnie rá. Hiszen nevelni
szeretnénk őt, nem pedig betörni.

Még valami, ami nagyon fontos: a gyermekek természetes agresszióval rendelkeznek,
amelyet, mint a felnőtteknél is, le kell építeni. De a gyermek, még nem képes ezt az
agresszió leépítést irányítani. A dac, az ellenszegülés, a visszabeszélés, dühroham,
hiszti pedig sok esetben ennek az agressziónak a megnyilvánulása. Így talán
érthetőbb, hogy a gyermekek miért viselkednek sokszor rosszul otthon. Az elutasító
vagy szemtelen viselkedés önmagában nem kóros. Ettől még persze foglalkozni kell a
kijavításukkal, de nem érdemes miattuk kifordulni önmagunkból, vagy túl nagy
feneket keríteni a dolgoknak. A cél: mindig nyugodtnak és higgadtnak maradni!